15:25 : 2010. június 23., szerda
sziasztok cicakenyereim ẅ
hát.. kedd.. nem volt túl fényes nap. arra keltem, hogy nem keltem. vagyis, prütty se ébresztett, se a telefonom. és miért? a telefonom egy retek, prütty pedig..elpusztult.=( vagyis későbbi órákban, és..erről többet nem kívánok írni. egésznap takarítottam, mert elkezdtünk glettelni, mert ideje lesz kifesteni az előszobát. aztán a konyhát, aztán a szobát, ami a jövőben az enyém lesz ẅ jó is lenne végre egy elzárt "zug" (kb kétszer akkora mint a mostani szobám) nyáháháhá. ebből állt a nap, és persze sapi nénihez nem tudtam bemenni a suliba. pedig úgy akartam..:S ejvával megbeszéltük ám, hogy csütörtökön át nézek reggel fele, és egésznap együtt fogunk trécselni!^^ amellett találtam szállás féléket, majd bátyámék választanak h mi jó nekik.
szerda. végre nem aludtam el.. mert apámat is megkértem h keltsen meg az órámat is beállítottam, mert a telefonomban már nem bízok ><><>< na ja..jött sapi néni, felmentőseregként, elmentünk a férjének pólót és ajándékot nézni a szülinapjára elvoltunk,elvoltunk, visszaérünk, láttam Szelepcsényi tanár urat, de elkerültem, mert tudtam hogy jön a "na megjött a B-s ^^" " szövegével, amire most nem voltam kiváncsi. akkor se leszek c-s, ha akarja, ha nem:D no sapi nénivel kószáltunk az iskola lezárt részén, ahol szóbelik folytak, egyszer csak megáll egy terem előtt, mutogat, hallom h mondja h "vlaki vár" erre megjelenik gyula. én meg hirtelen lesokkoltam, erre nem számoltam. örültem persze neki, csak..olyan rég láttam =( hiányzott is persze. és megnőtt a haja, és így tök aranyos:D de tudom hogy úgyis lefogja vágatni, ezért nem élem bele magam h így tiszta anime pasi beütése van:D bakabaka.
amíg mentünk az emeletre- mert itt is megjelölt egy szakmát, ergó ha nem veszik fel a ceglédibe, akkor még 2 évig boldogíthatom itt ẅ -ennek persze örülnék - végig kérdezgette sapi nénit hogy
"ha megbuktam volna, akkor rögtön szóltak volna ott helyben,nemnemnem?"
:D ergó rezgett a léc alatta, mert utána mikor megkérdezte tőle Szelepcsényi tanár úr, hogy miből felelt, azt se tudta meg mondani h Wesselényiből vagy Weöresből xD okos.:D elbúcsúztam a tanárnőtől, hívott barátocskám h menjek vele. hát így is lett, örültem h végre egy napig olyan lesz, mint bármelyik délután annó. együtt megyünk az állomásra, felszáll a vonatra és..integetek neki, majd felmegyek a főtérre és onnan haza. ez olyan gépiesnek hangzik,de mindig örült a szívem mikor vele voltam. régi szép idők.. na igen, betalált a tanár úr is minket, hallgattam a "remélem sok álmatlan éjszakád lesz amiatt, hogy én kitárom neked szívem-lelkem, hogy gyere át az osztályomba, de Te kegyetlenül vissza utasítassz. szerinted mennyit aludtam miattad az elmúlt időben?:@ "
na ez az a rész az, amikor próbált a lelkemre hatni.:D de közöltem neki h rég eladtam, felesleges:D de ennek ellenére nyomta a szövegét, h
"hány embernek ajánlottam fel szerinted ezt a lehetőséget?"
".. nem tudom? X_x"
"egynek se! csak Te vagy kivételes!"
"ez olyan megható *szívemre tettem a kezemet és könnyezni kezdtem<--műkönnyek:D* annyira jól esik, hogy így gondol rám a tanár úr..de sajnos nem élek a lehetőségeimmel."
persze ezt ilyen dráámai formában.
"jó hát ahogy gondolod, ééén nem fogok könyörögni többet" na ja, legutóbb is ezt mondta a padoknál mikor ott ültünk avval a lánnyal, akinek *hülyeszenilisvénnyanyavagyok* nem emlékszem a nevére, de aranyos leányzó volt =( ennek ellenére most is próbált rám hatni, de NEM ADOM MEG MAGAD!:D egyedül Szandi,Lindu és a Két Timi miatt maradok ebben az osztályban. mert miattuk, ha Ők nem lennének nyugodt szívvel átmentem volna a c-be, hogy megnyugodjon a tanár úr lelkivilága. (remélem ezt most olvassa:D)
na igen, aztán mindent lekritizált rajtam jóformán:D a körmömet is, ami kék, csak a bal kezemen a kisujjamon rózsaszín. ne kérdezzétek hogy miért..:D így esett jól ^^" aztán a két ZÖLD SZALAGOT, a kezemen. hát ekkor kiakadtam. jó hogy látja hogy TÜRKIZ és hogy CIPŐFŰZŐ. elkezdett történeteket kitalálni erről a két rejtélyes TÜRKIZ CIPŐFŰZŐRŐL a két csuklómon, végül arra lyukadt ki hogy biztos ez egy eljegyzési ajándék, mire közöltem h "nem adom oda senkinek sem,csak az enyém" akkor közölte h önző vagyok és így soha nem lesz senkim, ha ennyire csak magammal törődök:D mindezt egy cipőfűző gyanánt,amit gyulától kaptam úgy mellékesen. ja igen, ő ezt a kis "veszekedésünket" mosolyogva hallgatta végig.:D neki vicces lehetett, de én még 3 évig -jó esetben- ezt fogom minden áldott nap hallgatni.. széép.aztán nagy nehezen elbúcsúztunk, ott volt amúgy vivi is, aki mindig a tanár úrral van. én csak örülök h jól kijönnek, tehát Ő is csak fogta a fejét, szerintem már az Ő agya is fáradt le kedves tanár úr barátunktól, aki ám ledoktorált, meg minden ilyesmi, de 34 éves létére rosszabb mint kedves barátnőm (szandi, blue) unokaöccsei, aki azt kiabálják rám minden egyes alkalommal hogy "VÁÁÁMPÍÍÍÍÍR". ha Ők tudnák.. *szája elé kapja a kezét és kuncog*
no elindultunk végre gyulával, mire kezembe nyomott ilyen m&ms beütésű cukorkákat, tök olyanok voltak, csak nagyobbak, kevésbé színesebbek és tök más ízük volt:D de Ő nem tudta kinyitni, ezért én szenvedtem meg vele, de mindent a csokigolyócskákért! ilyeneket már ettünk egyszer régen együtt..mikor nála voltunk.. szép emlékek.
beszélgettünk, stb, állomáson felszálltunk a bent álló vonatra, beszélgettünk, kinyitottam az összes ablakot a szokásomhoz híven *furcsa perverzióim vannak, tudom:D* sokat mesélt arról h milyen lett az érettségije, mindenestül, én pedig csak azt tudtam mondani h
"ügyes vagy, büszkék vagyunk rád ẅ "
először nem értette a többesszámot, de aztán leesett h a többi énemre gondoltam. jól esett h ennyit beszél, mert nem nagyon jellemző amúgy rá. :) inkább rám..:D
felszállt a vonatára, ami jött, integettem mindenfajta módon, a királynőstől kezdve a túl lelkesedett kis cserkészig mindenhogy.:D aztán felszálltam a TÁPIÓBICSKEI buszra, ami felvitt a főtérre, és fogadni mernék h PISTÁT láttam a buszon, akivel akkor találkoztam mikor Ákosnál kötöttem ki bényén. és majd meg is kérdezem ákost h kérdezze meg a gyereket h x időben nem volt-e monoron. hemm. tuti h ő volt *sandítva néz*
hazajöttem, persze nem voltam ám ideges, mikor a buszon elém leült egy emberke. mert elöttem egy egy üléses hely volt. na az összeállítás: cigány volt, igaz nem vagyok rasszista, de kb olyan volt mint kváázimóódó vagy ki a halál, olyan púpos, tele fülbevalóval, tipikus "MENŐŐŐVAGYOKNESZÓJJÁÁÁBEEE" laza járása *majd szét esett* erre bámul engem és leül elém. hát mondom én most lövöm tarkón magam. nem azért mert cigány volt, hanem mert alapból ezt a stílust nagyon nem bírom. erre mielött beértünk volna kis városkámba, egy gyerek megnyomta a jelző gombot, és úgye a határban van egy megálló -amiről Ő nem tudott- és mivel későn jelezett, a sofőr úúgy befékezett hogy én tisztán befejeltem a műanyag kapaszkodót előttem -.-" az a gyerek halálra van itélve *fecóóka névre hallgat, és az utcámba lakik* lehet hogy behajítok az ablakán egyik este egy molotov-koktélt -elgondolkodó fejet vág és az állát dörzsölgeti- nya mindegy. hazajöttem, és rájöttem h semmit se haladtam megint az itthoni teendőkkel, ezért mostam, mosogattam, és elmentünk apuval festéket venni, falucskám másik felébe. erre felszállunk a volánbuszra -a tetves volánbuszra, ami 7 percet késett.apám tök ideg volt, mivel ugye Ő is ott dolgozik:D:D:D- erre ilyet szól kornél -sofőr- "ismered ezt a csúúúnya embert? O__O" -persze viccelt:D- erre rávágom "dehogyis O_O" és gyorsan siettem hátrébb a buszon:D nya mindegy:D leültünk, aztán megláttam EJVÁÁT sétálgatni, feltapadtam az üvegre chiyo módra, észrevett, lelkesen integetett ^-^ holnap megyek hoozzááá,yepyep! megvettük apuval amit kellett, oszt hazajöttünk, majd este lementem a körtérre -pontosabban fél 7kor:D- ott vártam zsanira, aztán jöttünk hozzánk. beszélgettünk, terveztük a nyaralást, és kinéztük végül egy szállást, ami balázsnak is tetszett.
már csak kikéne találnom, h kit viszek.
bár már van tippem.
kérdéses hogy Ő beleegyezik-e?
meglepő, de bátyámat nem zavarta az se, hogy hímneműre esett a választásom.
pedig azt hittem előkapja a gumibotot ha megemlítem neki.. (Ő említette meg amúgy h "te tudod, de a pasiddal is közöld" erre közöltem vele, h nem a pasim ,hanem EGY BARÁTOM. remélem felfogta ^^" )
egy számomra kedves idézettel zárnék.
" nem az számít, amit a testemen lát, hanem ami a lelkemben történik"
Címkék: gyula, sanyika, sapi néni, új skin.