„Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják”

egyik kedvenc idézetem, a számomra legkedvesebb írótól. Ebben a két mondatban bele van sűrítve mindaz, amit érzek. Az én életem, hadd én döntsem el, hogy élem le, ne pedig a külvilág ítélkezzen rólam, holott nem ismernek egyáltalán. Nem szeretem az előítéleteket, se az olyan embereket, akik kicsit se tudnak empatikusak lenni fajtársaikkal.
Térjünk rá a lényegre.
a SZERDAi napomra.
Hú hát ez elég hosszú lesz, mert hát megígértem Nissannak is bővebben írok, meg hát azért jó lenne már kiírni magamból a dolgokat. Zsuk és Csabi bejöttek, hogy terepszemlét tartsanak, köszöntöttem őket, valóban örültem nekik, habár ezt ránézésre rólam nem lehetett leolvasni, mert épp nagyon-nagyon rossz kedvemben találtak. Bár ilyenkor is próbálok mosolyogni, és úgy tenni, mintha minden rendbe legyen, csak hogy ne kérdezze meg az emberiség, hogy „mi a baj?”. Ez az a kérdés, amit még a MIZU?-nál is jobban utálok. Haaarrrr. 6 órám volt, Szancsot kikísértem a megállóba, vártam vele a buszát, 25 fele jöttek Kiskáék, és mentem velük főtérre. Köztük volt persze a mázlimra Karcsi, na az Olajos, aki eléggé ki idegelt a világból, no meg persze Jevi, aki hűtötte a kedélyeket, hogy ne legyen köztem és kedves bényei pajtásom között egy kellemes verekedés. Mert én biztos, hogy átharaptam volna az ütőerét, ha nagyon felbosszant. Alapjában véve az ember irritál. Félúton úgy éreztem, hogy én ezt nem bírom idegekkel, és Mansont hallgatva ott hagytam őket. Direkt nem mentem a negyed négyes busszal haza, mert nem volt kedvem látni KisK hülye fejét, ahogy röhög rajtam h Karcsi még mindig odáig van értem (Y) időmbe jócskán belefért volna, ha a negyed ötössel megyek haza. Ezért vártam a főtéren, megláttam Csabit coopnál, odamentem, beszélgettem vele, erre kit látok meg az utcán sétálni. * kiket? HÁT KARCSIT, KISK-t és JEVIT! Haaaaaaaaaaaarrrrrrrr. Ezektől sosem szabadul az ember! –gondoltam akkor és ott. És hát még se úsztam meg h kiskával mehessek haza (Y)
leültem egy padra, odajöttek, beszélgettek mindenről, én nem is figyeltem rájuk, elmentem boltba venni étket, aztán táplálkozni kezdtem, leült mellém Karcsi egy messzi padra, mert hát direkt elkülönültem. Még enni se hagyják az embert.. Elmondtam jóformán neki, hogy a többiek szívatták, és én se érzem magam jól attól a ténytől, hogy egy eszköz voltam. De megértette. Szavaimat nyomatékosítottam egy olyan mondattal, hogy „sajnálom, de én mást szeretek” ami jóformán addig igaz, hogy szeretek én sok embert, de max nagyon mérsékelten tetszik valaki. De azért.. jól hangzott akkor :D lényeg hogy megértette. Viszont felhozta a témát, amit nem akartam. Napokban kissé nagyon ideges voltam, és úgy vezettem le a feszültséget, ahogy „nem kellett volna” mondaná egy épeszű ember. Hát én sose voltam az, és nem érdekel, ha kicsit megkínzom a testemet. Csak sajnos ugye ezt észrevették jeviék, és nekik akkor kellett megbeszélniük, mikor Karcsi is ott volt. Áldom a pici szívecskéjüket.. GRRRR. Erre K gondolom, azt hitte, h miatta tettem. Pedig semmi köze hozzá. Sőőőőt.
miután beszéltem vele, elráncigáltam Jevit, hogy „beszélnünk kell ><” és.. a főtér azon részén voltunk, ahol a többiek nem láthattak. Jóformán csöndben veszekedtünk egy jót, mint egy öreg házaspár, a vége az lett hogy én sírtam, Ő meg nem akarta h sírjak.. szép végeredmény.. (Y) busza pár percen belül indult, ezért megölelt, én összekönnyeztem szegényt, és aztán tovább állt. Persze hozzá tette, hogy nem úszom még meg ezt a beszélgetést.. Áldásomat a sorsra, aki úgy rendezte az elkövetkezendő x percemet, hogy összefussak Lindával. LINDÁVAL, aki jóformán megőrjít néha az idióta viselkedésével. Értem én, hogy bolond, de hogy ennyire? :D Kevés ember van, akit az „elmekórtani esetek” kategóriába sorolok, de Ő kiérdemelte, hogy bekerüljön :D Utána fárasztottam KisK-t. :D meg Karcsit..
Csütörtök
hogy én mennyire fel voltam dobva.. :D Reggel megvártam Szelepcsényivel a buszokat Monoron, mert velem meg útközbe futottam össze, mert ment pékségbe és..és..! Szancsival jöttem, meg Leventével, és igen, jól éreztem magam. Iszonyat jó kedvem volt ahhoz képest, hogy szétfagyott a felsőtestem. De nem is az alsó, véletlenül se, pedig szoknya volt rajtam meg egy közép vastag harisnya és két pulcsi.. sebaaaaj. Tátrait terrorizáltam ma legtöbbször, a hátára vetettem magam, hazafelé is velük mentem, Ákosba meg belé is belekaroltam, és ott „égettem” őket nyilvánosan, stbstb:D a napról csak annyit, hogy.. 4 órám volt, mert az ötödik elmaradt (ezért szopunk pénteken (Y)) ezért beültem szelep 5. órájára, ahol rosszul lettem. Feltehetőleg leesett a vércukrom, vagy mi a fene. Így nézek előre, épp valamit teljes beleéléssel mutogatott, nekem pedig furcsa érzetem támadt, a jobb fülem zúgni kezdett, a bal szememet kezdte elborítani a fekete szemcsés sötétség, szépen lassan, én pedig kezdtem nyugtalanul érezni magamat. Jobb kezem remegni kezdett, a toll is kifordult belőle, de gyorsan felvettem újra, hogy ne tűnjön fel senkinek hogy mi is van velem. Jobb lábam olyan szinten zsibbadni kezdett, mint mikor órákig törökülésbe ülök egy padon. A hasam kavargott, és nem hallottam semmit, pedig éreztem, hogy beszélnek hozzám. Következő képkocka az volt, hogy hátradőltem a székemen, kiesett a toll a kezemből, és kezdtem visszatérni a valóságba. Utólag mesélte el Ádám –a kilencedikes újdonsült haverom- hogy mi is volt. Mert én nem emlékeztem arra, hogy miket mondtak akkor, csak arra, hogy kiesett pár perc az életemből. Ilyen tavaly már volt egyszer, kedves fizika tanárnőnk óráján, de ott úgy is mindig alszok, így nem nagyon tűnt fel senkinek. Na mindegy, ezen is túlestem. Feltűnt amúgy, hogy Jevi csütörtökönként nem jár iskolába. Megkérdeztem Szelepcsényit, hogy miért van ez, hátha Ő tudja. És a válasz, amit kaptam, nem volt túl kiengesztelő. -.- „szerda este nyitják a szervert, és másnap egész nap csak játszik” < warcraft. Nem kocka, ááááááááááá nem. Én köbö csak néztem üres tekintettel, avval a tipikus „ezmostkomolybasszameg?” szemekkel..
Péntek
reggel Ádámmal mentem állomásig, ott bevártuk Szelepéket, megvártunk a megállóba a nyáregyházai buszt, köszöntöttem Jevit és Vivcsit, majd Leventével és Ádámmal a két oldalamon tovább álltam. Iskolában jóformán semmi érdekes sem volt, bementem, kikaptam a matek dolgozatomat, aminek naaaaaaaagyon örültem, mert négyes lett, és nálam ez csodaszámba megy. El is híreszteltem bokrosnak meg kimondhatatlan nevű petinek, nagyölelést osztogattam, boldog voltam, és igen. Igazából mindenkinek a nyakába ugrottam, mert olyan kedvem volt. Leventének, Tátrainak, Ákosnak, Szancsinak, Lindának, Jevinek és egyéb mamutféléknek. Muhahah. Végsősoron lett volna hetedik órám, de hetedikbe korrep is van, matek méghozzá, így ofőm megengedte, hogy aki akar mehet korepre, aki nem annak ofőre kell mennie, ezt így kötelező jelleggel. Még jó hogy a matekra mentem, mert a tanárnőnek szóltam, hogy én hamar távoznék, és megcsináltatott velem pár feladatot, és mehettem is. Jevi szünetbe megkérdezte h megvárjon-e, én rábólintottam, így még félóráig társalogtunk útközben majd a megállóban ülve, kibeszéltük az élet nagy dolgait, találkoztunk Bööööbiiiivel is, az osztálytársnőmmel, akit köszöntöttem kedvesen, és ennyi volt az életem. Jakóval és pár cimborájával felsétáltam a főtérre, yahiko és szandi –blue-ölében FEKÜDTEM a buszon, mert hát ülőhely az nem akadt, én meg nem zavartattam magam, de hát sokat ne várjunk egy magam fajtától:D és hazajöttem, és most jól itthon vagyok. A délutánjaim nagyon monoton hangulatba telnek, így a hétvégének se örülök :S megfogok halni unalmamban. Azt hiszem.

Címkék: ákos, csabi, fiúk, jani, monor, nissan, szancs, szandi, volánbusz, yahiko